My Dad

Lakásfelújítás után egy évvel I. rész

Egy burkolatcserével, új ajtókkal, új fürdőszobával, fehérre festett falakkal, és persze alapos lomtalanítással járó lakásfelújítás mérlege következik.

Előkészületek, avagy a jó terv fél siker

Előre bocsájtom: élveztem minden percét! Nem volt teher kitalálni, megszervezni a folyamatokat, megtalálni az anyagokat.

A kiinduló pont: sárga, pasztel zöld és rózsaszín falak, barnás ajtók, egészen jól kinéző, de nem az én ízlésem szerinti burkolatok, takaríthatatlan és majdnem csak zuhanyzásra használt sarokkád.  Igy vettük, évekig nézegettem…. és a kezdetektől küzdöttem azzal, hogy szabad-e pénzt-energiát ölni a felújításba, miközben csak annyi a baj, hogy nem érzem így jól magam…

Sosem bírtam a plafonon ezeket a díszléceket. Amikor a festő első látogatásakor engedélyt kért a megbontására, nem tiltakoztam.

 

e

A padló nem volt rossz, a szegélylécet leszámítva.

e1e3

 Marie Kondo nevét idén hallottam először, így nyugodtan állíthatom, a tárgyak felhalmozása tekintetében, pontosabban abban, mit tegyünk ellene, rokonlelkek vagyunk. Kíméletlen és eléggé következetes vagyok – meg eléggé ügyes, hogy kinek-mit ajándékozzak el:) De komolyan, egy költözés, egy felújítás tényleg jó alkalom a szelektálásra, és nem az újabb polcok, szekrények jelentik a megoldást!

A magazinjaim kivételek, új dobozokat kaptak. Látszik itt is az eredeti laminált parketta, meg a sárga fal.

e2 

A tervezett felújítás előtt kb. félévvel már elkezdtem hajkurászni a mestereket. Próbáltam generálkivitelezőt és a szólóban dolgozó mestereket egyaránt becserkészni. Köztes megoldás született végül.

A műveletek sorrendje nagyon nem mindegy,  az interneten, meg a mesterek által okoskodtunk (két szakma is magát az utolsó lépésnek határozta meg, ami ugye lehetetlen). Végül ez lett:

  1. Amit csak lehetett elszállítottunk a lakásból, kivittük a teraszra a konyhabútort, bezsúfoltuk sok mindent a kamrába. Fóliáztunk, nylonoztunk, zsákoltunk. Én egész sokáig kitartottam, a család többi része a szüleimhez menekült az első porfelhőt látván. Pedig ez még semmi volt.
  2. Leszerelték a szanitereket, közben elkezdődött a hidegburkolat leverése. Konténerrendelés.
  3. Burkolás, közben volt egy kis villanyszerelés, a beton kivájása, vízcsap átszerelése.
  4. Kiszedték az ajtókat.
  5. Falak festése, pici mázolás, pici gipszkarton (egy vasoszlopot tüntettünk el). Közben a laminált parketta felszedése is megtörtént.
  6. Aljzatkiegyenlítés, majd parkettázás.
  7. Ajtók beszerelése.
  8. Az ajtók köré is felkerült a szegőléc.

Tanácsok: Ne sértődj meg, ha a december-januárban még lelkes, mindenre vállalkozók tavasszal már nem elérhetők. Keress-keress! Csak a nagyon igényes ismerősöd ajánlását fogadd el! Sajnos a jól kommunikáló vállalkozó (jó honlap, marketing, megnyerő modor) még nem feltétlen a legkiválóbb. Kérj számlát! A szabadságod úgy tervezd, erre fog menni, de megéri, ha jelen vagy (a családtag nem fog pótolni, ha igazából a Te bulid, a Te álmod a szép lakás). Haladj terv szerint, de mégis legyél rugalmas (különben félő, kikészülsz a végére). Ne várd, hogy vasárnap is neked dolgozzanak, nem csak neked van családod! Ugye kértél részletes árajánlatot?!

folyt.köv.

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!