A lakásunk alapvetően skandináv hangulatú, fehér falakkal, fehér bútorokkal és csempével. Remek és szükséges kontraszt, hogy egy kis fekete itt-ott megjelenjen, persze kiegészítve foltokban más színekkel, vagy egy-egy eredeti színét őrző fabútorral. Ebbe a környezetbe készítettem néhány új dekorációt – hisz kell a változatosság -, gondoltam, ezeket sorban megmutatom Nektek.
Mára a tegnap éjszaka “termését” hoztam, két kis képet, amiket tényleg a magam örömére készítettem, a bevezetőben emlegetett fehér-fekete mutatós ellentétére számítva. A tervem az volt, hogy transzferálással a készen vásárolt feszített festővászonra viszem át a kinyomtatott képeket. Nem először csináltam (ha nem is vászonra, de kartonra, fára), nem tudom, mi az oka, hogy nem sikerült kellőképp. Talán a nyomat nem volt megfelelő? Letisztogattam hát a vásznat, és elkezdtem kísérletezni. A dekupázsragasztóm beszáradt (már 10 éves volt! így érthető), ezért előbb barkácsragasztóval leragasztottam, majd fényes lakkal lekentem a képet és körbe mázoltam fekete akrilfestékkel. Miután megállapítottam, hogy kellően ronda, levakartam a képet, és befestettem az egész vásznat feketére, ami a korábbi “kezelések” hatására nem ment egyszerűen. Ismét kivágtam egy képet (igen, előrelátóan nem egyet nyomtattunk…), s ezt márcsak finoman, gyurmaragasztóval és ezüst fejű gombostűvel rögzítettem. Ekkor már éjfélt ütött az óra.
A kisebb dekorációkból érdemes egyszerre többet készíteni, mert egyenként kissé elveszettek, míg ketten-hárman együtt sokkal jobban érvényesülnek. Én is így tettem, elővettem tehát a másik festővásznat – de a fenti fiaskó után már nem képet, hanem feliratot applikáltam rá. Az itthoni betű-matricás készletből gazdálkodtam, amit azért fontos megemlítenem, mert “bármit” már nem tudtam volna kirakni a korábban már megdézsmált abc-ből. (Ha érdekel, mire jók még ezek a matricák, kattints ide). Lehetett volna “white” is, de a “black” mellett döntöttem. Tesa festőszalaggal jelöltem ki a helyét, hogy egyenesen álljanak a betűk.
Mire az alkotó megpihent, már negyedkettő volt. Nem vettem észre az idő múlását – erre is utal a bejegyzés címe. És ez még csak a kezdet…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: